Rafinált az emberi elme.
Minden eszközével a túlélésre fókuszál, és a halált próbálja elkerülni - mind fizikai, mind átvitt értelemben.
És hogy minden pillanatban megbizonyosodhasson erről, élmények sorozatát gyűjti egy életen át.
Egy forró csók, egy sikeres pillanat karrierünk csúcspontján, beülni a hullámvasútba, felszabadultan játszani gyermekünkkel egy meghitt, nyári délutánon, egy vágyakozó pillantás kedvesünk szemében, s majd a beteljesülés.
Mindre mondhatnánk, hogy életünket változtatta meg, és nagyon sokszor meg is tesszük ezt.
Mi változik ilyenkor?
Az adrenalint, vagy talán a szívünkben megjelenő melegséget okolhatjuk?
Ha ez így lenne, vajon mivel magyaráznánk, hogy minden ember életében más jelenti a boldogságot, más jelenti a megváltást.
Lehetséges-e egyáltalán mindenki számára, hogy az életének egy bizonyos pontján elmondhassa végre, hogy "boldog vagyok", vagy, hogy "újjászülettem"?
Két egyforma élettörténet nem létezik, hiszen két egyforma emberi lény sem született még.
Általános receptet sem adott még senki, a választ csak önmagunkban találhatjuk meg a kérdésre "Hogyan is lehetnék én boldog?".
Meglepő módon a válasz sokkal közelebb van hozzánk, mint azt elsőre gondolnánk.
Hogy is van a mondás? "Mindenki saját magát ismeri a legjobban."
Én mégis megkérdezném, ha most mélyen magadba nézel, mi az, amit valójában tudsz önmagadról?
De ne beszéljünk itt most személyiségjegyekről, se szokásokról, se hitről.
Személyiséged nem más, mint egy viselkedésedről összeállított forgatókönyv, mely, ha elindul a felvétel, lejátssza a már eddig megírtakat.
S ha azt gondolod, hogy te gyakran improvizálsz, csak vizsgáld meg: a film, amelyet vetítesz leginkább csak egy másik helyszínen zajlik, és az eszköztárad megszokott elemei helyett a szokatlanok megjelenítése kerül sorra.
De az eszköztárad még mindig ugyanaz maradt: életed során tanult, megtapasztalt és berendszerezett viselkedésformákból állítottad te magad össze a túlélés érdekében, és tudatalattid felszíni, vagy mélyebb rétegeiben tárolod.
Ezt hívod a személyiségednek.
De ezek a te eszközeid, nem pedig te vagy.
Hogy önmagadat mégis hol találod?
Megmutatom neked egy pillanat alatt.
Hangolódj most magadra.
Ez általában egy gondolat, ami arról szól, amit hiszel magadról.
Ez lehet egy állítás, egy megelégedettség, egy ítélet, egy kép, egy történés.
Valószínűleg azzal kezdődik, hogy "én", aztán jön a történet többi része. Menjünk vissza ahhoz a pillanathoz, amíg nem gondoltál még semmit az "én" után, csak tudatosságodat önmaga felé fordítottad.
Abban a pillanatban, aki ott van, Az a te valódi önmagad. Most azt mondhatod, hogy de hát ott semmi, vagy senki nem volt, meg még egy gondolat sem; ne aggódj, jó úton jársz.
Abban a pillanatban ugyanis megszűnt a külvilág, és arra a mélységre, ahol valódi önmagaddal szembesülhetsz, a gondolatok nem juthatnak el.
Ezért aztán emléked sem lesz majd róla.
Amit meg tudnál aztán fogalmazni, a maximum "üresség", "egy szünet", "semmi", "nem tudom, mi", "nem emlékszem semmire", vagy még ennyi sem.
Azután a pillanat után persze ismét betöltik elmédet a gondolatok, és ismét benne vagy megszokott (gondolat-) világodban.
Ugyanakkor a nap egyik nyugodt pillanatában, amikor éppen sehová nem kell rohannod, és semmire nem kell készülnöd, ezek a csendes, - de korántsem unalmas - "tapasztalatok" megnyújthatók. S a tudatosság tudatossá válhat önmagára hosszú percekig.
Ezt mindenki átélte már, valószínűleg legtöbbször még gyermekkorunkban.
Ez egy olyannyira természetes képességünk, és a társadalom elvárásai miatt oly keveset időzünk bármiféle "viselkedés", vagy az arra való "felkészülés" nélkül, hogy már szinte el is felejtettük.
Pedig ez elemi állapotunk - már ha egyáltalán állapotnak lehet nevezni, hiszen ez az összes jó és rossz állapottól való függetlenségben rejlik.
Ugyanakkor minden nap megtörténik velünk, hogy "önmagunkkal maradunk", csak nem vagyunk rá tudatosak. Pedig ez a teljes nyugalom, béke, harmónia, feltétel nélküli szeretet és boldogság pillanata.
Olyankor kitisztul az elménk, megszűnnek a problémák körülöttünk, és teljes nyitottsággal fordulunk önmagunk és a világ felé is. Ha tudatosak vagyunk erre a pillanatra, akkor valóban megváltozhat életünk.
Ám legtöbbünk nem is tud erről a csodálatos lehetőségről, erről a bennünk-rejlő csodáról.
És sokunk, még hogyha át is éli, nem tudja mivel is találkozott, és később talán el is felejti, hogy volt ilyen nyitott pillanata.
Legtöbbünknek kell egy lökés, egy hatalmas történés az életünkben ahhoz, hogy önmagunkkal töltsünk néhány pillanatot.
Ha komolyra fordul a helyzet, - megjelenik egy tragédia az életünkben, például egy szerettünk elvesztése, egy baleset túlélése, vagy egy hatalmas örömélmény átélése után - az ember sok olyan percet tölt el egyedül, amikor valóban önmagára fókuszál.
A hatalmas érzelmi töltésű pillanatok óriási erejű kisülése után a tudatosság könnyedén megpillantja önmaga jelenlétét, és tudatossá válik a jelen pillanatra.
Ezek lehet, hogy elvontnak hangzanak, viszont ekkor történik meg a bennünk lévő csoda kibontakozása.
Ilyenkor eltűnnek a gondolatok, látásunk kitisztul, és a legmerészebb döntéseket vagyunk képesek meghozni, hiszen akkor ítéletek és félelmek nélkül látjuk, hogy minden lehetséges, és nincsenek korlátaink.
Ez a bennünk lévő végtelen tiszta és erőteljes energia, pedig hatalmas lökést ad célunk megvalósulásához, bármi is legyen elhatározásunk tárgya.
Ekkor változnak meg életek; ez a választópont, az élet a halál után.
De valóban szükségünk van ilyen "ébresztő" hatású eseményekre ahhoz, hogy "felébredhessünk" gondolataink és érzelmeink ködösítő rémálmaiból?
Az igazság az, hogy nincsen.
A bennünk élő csoda bármikor felfedezhető, csak hajlandóság és elszántság kell hozzá.
Jó néhányan élnek már köztünk olyanok, akik megvalósították ezt; rátaláltak arra a belső csendre, békére, szabadságra, szeretetre és állandó örömre, amely vég nélküli, és amit legtöbbünk még csak nem is hisz lehetségesnek.
És még többen vannak azok, akik látják már, hogy hol az igazság, és azon vannak, hogy ők is rátaláljanak belső harmóniájukra. Ők már tudják, ez alakítja életük történéseit. 2006.05.15 07:15 Nerella E. Vargas - ma.hu
|