Valentin nap, Bálint napja

Ki volt Valentin?

Biztos választ nem tudunk személyét illetően. Szinte ahány könyv, annyi verzió született életéről. Mégis, a különböző sztorikból kirajzolódik egy római pap képe, akit II. Claudius császár uralkodása idején 269. február 14-én kivégeztek. Valószínűleg azért halt mártírhalált, mert segített az akkoriban üldözött keresztényeknek. Valentin emlékét tovább őrizték a Krisztus-hitet követők, és február 14-ét elnevezték Szent Valentin napjának. A későbbi legenda emleget még egy fiatal, vak lányt is, aki a történet szerint a börtönőr gyermeke volt. Valentin megsajnálta, s imáival meggyógyította. Kivégzése napján pedig egy levelet küldött a lánynak azzal a felirattal: a te Valentinod...

Február 14 vagy 15 ?

Szent Valentin napját a keresztények február 14-én ünnepelték, pontosan egy nappal a Római Birodalom kedvelt Lupercalia ünnepe előtt. A rómaiak szerelemünnepének jó néhány pogány eleme volt, ezért a Birodalom bukása után, 496-ban Gelasius pápa február 15-ről 14-re helyeztette át a Lupercaliat. Elgondolása szerint egy mártír szent ünnepén könnyebb lesz Lupercalia szertartását megszabadítani a pogány rítusoktól.

Lupercalia

A Lupercaliát az antik Rómában február idusán, azaz 15-én ünnepelték. Az ünnepet Lupercus és Faunus isteneken kívül a Rómát alapító legendás testvérpár: Romulus és Rémus tiszteletére tartották meg. A mítosz szerint ugyanis a városalapító két fiút gyerekkorukban egy farkas nevelte és táplálta a Palatinus domb egy barlangjában. A rómaiak a híres barlangot elnevezték Lupercal-nak (a farkas latin neve=lupus )és az ünnepség központjának tették meg.

A szertartás

Lupercus papjai az ünnepség idején kecskebőrbe öltöztek, kecskéket és kutyákat áldoztak az isteneknek, majd a leölt állatok vérével bekenték magukat. Ezt követően egy szintén kecskebőrből készült szíjat vettek a kezükbe: ezt az eszközt februának nevezték. A város asszonyai elfoglalták helyüket a domb körül, a papok pedig "meglegyintették" őket a már említett februával. A néphit szerint a februával megérintett nő termékeny lesz, illetve nem fog nehézséget okozni neki a szülés.

Februa

Kecskebőrből készült szíj, mágikus tisztító erőt tulajdonítottak neki. A februával megérintett, megáldott asszony termékeny lesz, és könnyen szüli meg gyermekét. A február hónap nevét erről a varázsszíjról kapta.

Mi köze a Lupercalianak a mai Valentin-ünnephez?

Az ókori Lupercalia nem csak időpontjával kapcsolódik a mai Valentin ünnephez, hanem a nap szerelmes jellegét is innen őrizte meg.

Az ősi, ókori ünnepen ugyanis a papok felírták a város fiainak, lányainak nevét, majd a papírokat összegyűjtötték egy nagy vázában. Ezután a fiúk találomra kihúztak neveket, s az így kialakult párok a monda szerint legalább a következő Lupercaliáig együtt maradtak. A párválasztás után elkezdődött a fesztivál sok tánccal, játékkal. Ez az ünnepélyes párosító játék tekinthető a mai Valentin napi szokások előfutárának.

A legenda tovább él

A római szokások, ha nem is túl gyorsan, de eljutottak más országokba is. A 14. században már feljegyezték, hogy véletlenszerűen kiválasztott, összesorsolt párok alakultak ezen a napon. 1446-ban már az angolok is ünnepelték ezt a napot.  Az 1780-as évektől pedig elterjedtek e speciális alkalomra nyomtatott, úgynevezett barátságkártyák, amelyek főleg Németországban arattak nagy sikert. A képeslapküldés szokása mára a legtöbb nyugat-európai országban meghonosodott, s az utóbbi években nálunk is elterjedt.

A magyar néphagyomány Bálint napja

Február 14-ét szerelmesek napjaként Magyarországon csak 1990-től ünneplik, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar néphitben nem volt e nap korábban is ünnep. Igaz, másféle. Nálunk ugyanis az ünnep keresztény jellege volt a meghatározó, hiszen az itáliai ókeresztény vértanú, Valentin (=Bálint) legendáját nálunk is ismerték. Olvasható az Érdy-kódexben is.      

 Eljutott hozzánk egy másik Bálint-történet is egy németországi püspökről, akinek az ünnepe eredetileg január 7-hez kapcsolódott. Az ő alakja később összeolvadt a vértanú Valentin történetével, s egyszerre ünnepelték meg mindkettőt, 14-én. A német püspök segítségében elsősorban a nyavalyatörősök és a lelki betegek bizakodtak, így e napon ők is ünnepeltek.

Akik ilyen betegségre hajlamosak voltak, azok szívesen viseltek a nyakukban úgynevezett bálintkeresztet, vagy frászkeresztet, amely a betegség elriasztására szolgált. Bálint napjához időjóslás is tartozott. Azt tartották, ha hideg, száraz idő van ezen a napon, akkor jó lesz az évi termés.

Nyavalya

Ezt a szót a mai köznyelv mindenféle betegségre, bajra használja, régen elsősorban az epilepsziásokat nevezték így. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Epilepsziaellenes Iroda (IEB) 1997-től e napon ünnepli az epilepsziával élők világnapját.

Bálint és a madarak

Nyugat-európai, főleg angol nyelvterületen éltek olyan hiedelmek, miszerint a madarak e napon párosodnak

. Ez valószínűleg kapcsolódik a nap ősi, pogány párosító jellegéhez, valamint ahhoz, hogy a madarak érkezése már a közelgő tavaszt jelzi. Magyarországon is különös kapcsolatban volt Bálint a madarakkal. Itt nálunk is azt tartották, hogy e napon választanak párt a verebek, vagy jönnek vissza a vadgalambok. Egyes területeken a madarak etetése is szokás volt. Bálint Sándor néprajzkutató jegyezte fel azt a mindszenti régi magyar hagyományt, hogy e napon "csíkot söpörnek", vagyis utat vágnak a szegediek az udvaron (akár van hó, akár nincs), s oda mindenféle gabonaszemet, aszalt gyümölcsöt szórnak ki az ég madarainak. A cserszegtomaji gazdák pedig Bálint napkor, még napfelkelte előtt megkerülik a birtokot, hogy a tolvaj madarakat távol tartsák a szőlőtől. Balatongyörökön hasonló szándékkal metszik meg a szőlő négy sarkán a tőkéket.

Régi szerelmi praktikák

Lányok, lányok földi boszorkányok! Ezt a csúfoló éneket biztos mindenki ismeri még gyerekkorából. Természetesen nem mindenkinek volt tehetsége a régi falusi társadalmakban sem a boszorkánykodáshoz, mégis a maiaknál sokkal több praktikát alkalmaztak az akkori fiatalok, (elsősorban a lányok) azért, hogy megszerezzék és megőrizzék szerelmeiket. Most ezekből a hajdani babonákból következzen néhány érdekesség, amit így, a szerelmesek ünnepén akár ki is lehet próbálni.

• Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba.
• Meg kell gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dőlni fog, abból az irányból fog jönni a szerelmes.
• Ha valaki kilenc kútról vizet hoz, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatja, akkor az illető mindig szeretni fogja.
• Érdemes cicát "uszítani" a lányos házhoz érkező legényre, mert ha ott egy macska a fiú lábához dörgölőzik, akkor ő abból a házból fog nősülni.
• Madárral álmodni férjhezmenetelt jelent.
• Ha a lány, vagy a fiú eltör egy tükröt, akkor 9 évig nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.
• Akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást.
• Naplemente után nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.
• Egyes lányok vakondok véréből cseppentettek valamilyen ételbe, azt megetették a kiszemelt férfival, hogy így megszerezzék maguknak.
• Azokat a szerelmeseket a hiedelem szerint nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás.